Szakmai zsűri


Máté Bence

A világhírű természetfotós Máté Bence, korát meghazudtoló módon már szinte minden díjat a magáénak tudhat. Ahol természetfotózással foglalkoznak, ott mindenki ismeri és elismeri a tehetségét. Nemzetközi eredményei közé tartozik „Az Év Természetfotósa” és „Az Év Madárfotósa” világpályázat megnyerése, amik mellett hazai viszonylatban átvehette 2008-ban „Az Év Természetfotósa” díjat is. Jelenleg is tagja a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt) és a Magyar Fotóművészek Szövetségének is. Szakmai tudásával és egyedi megközelítésével méltán lehet a zsűri bizottság meghatározó szereplője. 2006-tól vállalkozóként, madárfotós túrizmus szervezéséből él, és jelenleg is újabb és újabb madárfotós-lesek tervezésével, készítésével foglalkozik itthon Magyarországon, és külföldön egyaránt. A fotópályázat szervezői tehetsége elismeréseképpen ezért úgy érezték, itt az idő, hogy idén már ne mint pályázó, hanem mint szakember és a zsűri tagja vegyen részt a legkifejezőbb képek megtalálásában.

[ vissza ]


Dr. Juhász Árpád

Az országszerte ismert televíziós geológus több száz országot járt be az évtizedek során, 45 úti filmjét vetítették a magyar televíziók.

„Mint geológust, persze elsősorban a vulkánok, a magashegységek, a gleccserek, a tengerpartok érdekeltek, de utazásaim során fantasztikus őserdőkbe is eljutottam, és a világtól elzárt helyeken különös népcsoportok tagjaival köthettem barátságot. Láttam, hogyan tűnnek el az ősi tradíciók, hogyan pusztulnak az esőerdők, a globális éghajlatváltozás miatt milyen drámai módon rövidülnek a gleccserek, hogyan kerülhet végveszélybe a Föld, a kék bolygó. Közel ötven év alatt 90 ezer diafelvételt készítettem az általam bejárt tájakról, s ha ezek meg is fakultak időközben, fontos dokumentumai lettek a változó világnak.”

Árpi bácsi nélkül talán már el sem indulhatna a pályázat, hiszen ő a pályázat örökös védnöke, és évről évre segíti a szervezőket a legnagyobb tehetségek megtalálásában.

[ vissza ]


Radisics Milán

Radisics Milán, természetfotós-riporter, nagy tapasztalatal és gyakorlattal rendelkező National Geographic-fotós, a Zoom Magazin alapítója és főszerkesztője, a hazai Sajtófotó pályázat többszörös díjazottja, a National Geographic nemzetközi pályázat nyertese, a Wild Wonders projekt fotósa, nemzetközi természetfotó fesztiválok előadója, számtalan slide-show készítője, A Wildlife Photographer of the Year és Az Év Természetfotósa pályázatok zsűrijének tagja, a naturArt-Magyar természetfotósok Szövetségének elnöke.

[ vissza ]


Zsila Sándor

„Szeretném, ha képeim láttán a szemlélő megértené, hogy a természet nemcsak az ismert nagyvadakat jelenti, hanem közvetlen környezetünket…. Bízom abban, hogy rácsodálkozik a képekre és nagyobb szeretettel, figyelemmel jár majd a TERMÉSZET-ben.”

Hazánk egyik legismertebb természetfotósa már fiatal kora óta nem tudja letenni a fényképezőgépet. Számtalan díjat nyert a természetfotózás és a színházi fotó műfajában. A „Találkozás a Természettel – Az év természetfotósa” című pályázatokon többször is győztes helyezést ért el. 1990-ben tagja lett Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt - nak), majd 1992-2007 között a szövetség a titkára (vezetőségi tagja) volt. 1995-ben csatlakozott az IFWP-hez (International Federation of Widldlife Fotografy - Természetfotósok Nemzetközi Szövetsége), majd 1997 júniusában felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. 2001 májusában alapító tagja volt a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központ Fényecset fotóklubjának, majd 2003-tól az önálló egyesületté alakulás után az elnöke lett. Folyamatosan kiállítják műveit, legutóbb „Made in Hungary” címmel Kínában volt kiállítása a tavalyi évben. 2000 óta oktatással is foglalkozik, ahol a műfaj illetve a természet iránti lelkesedés átadását szinte hivatásának tekinti.

[ vissza ]


Kudász Gábor Arion

Kudász Gábor Arion fotóművész munkái dokumentarista és megrendezett elemekből építkező, a városi fejlődést, környezeti problémákat és az indusztriális tájképet kutató hosszútávú projektek. Egy különös helyre visznek minket, egy helyre, ahol élünk. A mindennapokban megszokott formák kapnak új értelmet, a szemét, az építési terület, vagy egy híd egy fesztivál, ahol a képek abszurditását a téma mellett az ábrázolásmód teszi teljessé. Kudász Gábor Arion 2003-ban végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem fotó szakán, kétszer volt Pécsi József ösztöndíjas, 2004-ben és 2007-ben. 2007 óta DLA ösztöndíjjal folytatja tanulmányait a Moholy-Nagy Müvészeti Egyetemen, ahol tanársegédként is dolgozik. 2010-ben felkérték a European Eyes on Japan / Japan Today címü projektben való részvételre. Megkapta a Magyar Köztársaság Márciusi Ifjak Díját. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának (FFS) és a Young Photographers United-nak (YPU). 2001-ben a Hewlett-Packard Invision Nemzetközi Digitális Fotópályázatán első helyezett lett, 2005-ben a „Magyar Sajtófotó Természet és Környezet (sorozat)” című pályázat első díját vihette haza. Művei számos kiállításon szerepeltek, mint a svájci Musée de L'Elysée, a Neuer Berliner Kunstverein és a new york-i Aperture Gallery, illetve fesztiválokon Lodz-tól Pingyao-ig.

[ vissza ]