|
Pályázati kiírás Bayer Hungária Kft.
„Mutasd meg a természet arcait!”
Klímavédelmi Fotópályázat és Kiállítás
2010
Pályázati felhívás
A Bayer Hungária Kft. és a UNEP (ENSZ Környezetvédelmi Program) klímavédelmi fotópályázatot hirdet „Mutasd meg a természet arcait!” címmel.
Pályázni az alábbi témakörökben lehet: 1. Lenyomat az élővilágon – Ebbe a témakörbe várjuk azon alkotásokat, melyek az ember állat-és növényvilágra gyakorolt pozitív vagy negatív hatását ábrázolják, úgymint:
2. Színpompás természet –Ebben a témakörben olyan fotókkal lehet pályázni, melyek a még érintetlen, környezetkárosító hatásoktól mentes biológiai sokféleség szépségét mutatják be.
A pályázatra az alábbi kategóriákban lehet pályázatokat beadni:
A pályázat díjazása:
A fotók elbírálását és a díjak odaítélését a rendező által felkért, neves fotóművészekből és szakemberekből álló zsűri végzi. A Professzionális (hivatásos fotós vagy azt nem foglalkozásszerűen űző, de valamilyen hivatalos fotográfus szervezethez tartozó), az Amatőr és a Junior (12-18 év közötti) pályázók alkotásai külön kerülnek elbírálásra. Minden kategóriában egy-egy nyertest hirdetünk a fotópályázat lezárultakor. A Professzionális kategória nyerteseit pénzjutalomban részesítjük, az Amatőr és a Junior (12-18 év közötti) kategóriák győzteseit értékes, fotózáshoz kapcsolódó tárgyi nyereményekkel jutalmazzuk. A zsűri jogosult további díjakat is kiadni mindegyik kategóriában. Mindegyik fotó csak egyszer díjazható. A képek megítélésénél a zsűri számára elsőrendű szempont a pályázat kiíróinak szándéka szerinti legmagasabb szintű művek kiválasztása. A fent említett díjakon kívül egy Közönségdíj is meghirdetésre kerül, melyet a közönség által legjobbnak ítélt felvétel alkotója nyer el. A közönségszavazásról bővebb információ a Pályázaton való részvétel módja fejezetben olvasható. A zsűri tagjai: Dr. Juhász Árpád – geológus, a zsűri elnöke A zsűri további tagjai: Dr. Kalotás Zsolt – a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézetének vezetője, a Magyar Természetfotósok Szövetségének alapítója Pályázati és részvételi feltételek: A pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos – Magyarországon élő és alkotó – Fotográfus. A pályázaton csak digitális fényképezőgéppel készült legalább 5 megapixel (2582x1936) felbontású fényképekkel lehet részt venni, amelynek kicsinyített (1400x1000) változatát kell feltölteni a pályázati oldalon. Pályázni szerzőnként maximum 8 (nyolc) darab 2009. január 1-je után Magyarország területén készített olyan eredeti, egyedi fotográfiával lehet, melyeknek szerzői jogával alanyi jogon korlátozás nélkül rendelkezik a pályázó, és amellyel a pályázat benyújtásának időpontját megelőzően más fotóversenyen nem ért el eredményt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy bizonyos korrekciók megengedettek! A korrekció állhat a teljes képre vonatkozó kis mértékű digitális módosításokból: a szintek (levels), gradációs görbék (curves), színegyensúly (color balance), színezet/telítettség (hue/saturation) és fényerő/kontraszt (brightness/contrast) beállításából, összhatásuknak azonban természetesnek kell maradni. Megengedett továbbá az eredeti kép készítése közben keletkezett technikai hibák eltávolítása: karc, vegyszerfolt, a fényérzékelőre tapadt por hagyta nyom. A kép egyes részeinek egyéb módosítása, retusálása (pixelretus) nem megengedett! A kép aránya vágással megváltoztatható és több kép felhasználható egyetlen kép elkészítésénél (panoráma, HDR, mélységélesség-növelő technikák alkalmazása). Szeretnénk kiemelni, hogy nem küldhető be fotósorozat.
A pályázaton való részvétel módja: A pályázaton való részvétel előfeltétele, hogy a pályázó elfogadja a nevezési feltételeket és regisztrálja magát a pályázat weboldalán. A www.termeszetarcai.com oldalon történő regisztráció és belépés után a pályázóknak lehetősége nyílik online feltölteni a fenti paramétereknek megfelelő képeket, a kategória megjelölésével, címmel, illetve rövid koncepció leírással együtt. Koncepció leírás: Kérjük a pályázókat, hogy minden egyes feltöltött fotó mellé csatoljanak egy-egy rövid 3-4 mondatos leírást, amely elmagyarázza, hogyan kapcsolódik a fotó a növény-és állatvilág sokszínűségének megóvásához és mire szeretnék felhívni a figyelmet a fotóval. A feltöltött képek, címek és koncepciók a pályázat lejártáig módosíthatóak. A pályázati oldalon a regisztráció 2010. április 8-tól aktív, azaz ettől az időponttól kezdődően 2010. május 31-én 24 óráig lehet feltölteni a felvételeket. (A határidő végén a feltöltési lehetőséget kikapcsoljuk)
Az utolsó napokban a pályázati feltöltés lassulhat, ezért kérjük lehetőség szerint minél hamarabb kezdjék meg a pályázati feltöltést! A zsűrizés több fordulós. A szakmai zsűri (már a pályázati idő alatt) online (zárt rendszerben, nem nyilvánosan) szűkíti le a pályaművek számát. A nyilvános zsűrizés elé csak a formai feltételeknek, valamint a kategória tartalmának megfelelő, etikailag kifogásolhatatlan, előzsűrizett fotók kerülhetnek, amelyek közül a szakmai zsűri 2010. június 4-én választja ki a nyertes illetve a kiállításra szánt fotókat. A zsűrizés zárt, de annak folyamata online, a www.fotoklikk.hu címen követhető. Az online zsűrizés során 21 kép kiválasztásra kerül, melyeket közönség szavazásra bocsájtunk. (A 21 kép nem tartalmazza az 5 kategória nyertes képeit.) A közönség szavazás a www.termeszetarcai.com weboldalon lesz megrendezve, 2010. június 8-án 0 órától 2010. június 13-án 24 óráig. Közönség szavazás módjáról további információt a www.termeszetarcai.com weboldalon olvashat. A nyertes képek valamint a zsűri által kiválasztott, kiállításra szánt alkotások 2010. június 15. és július 13. között megtekinthetőek lesznek kültéri installáció formájában az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park külső területén, a Gödörnél, illetve 2010. július 4. és július 31. között a Bank Center Átriumában. További részletek a kiállítás menüpont alatt a www.termeszetarcai.com weboldalon. Díjátadás: A zsűri 2010. június 4-én tart eredményhirdetést. A nyerteseket levélben és telefonon is értesítjük. Szeretnénk felhívni a pályázók figyelmét, hogy ezt követően a nyertes illetve közönségszavazásra/kiállításra kiválogatott képeket a pályázók június 7. és 8. között küldhetik el eredeti, nagyméretű nagyítás létrehozására alkalmas formátumban (eredeti digitális fájl megfelelő méretben) a kiállítás létrehozása érdekében. A zsűri az odaítélt díjakat egy sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadó keretében osztja ki 2010. június 15-én. Az átadót követően a nyertes és a közönségszavazásra/kiállításra kiválogatott képek a kültéri kiállítás mellett megtekinthetők lesznek a pályázat weboldalán is virtuális kiállítás formájában. Szerzői és szomszédos jogok: Tekintettel arra, hogy a Pályázaton a kiírás feltételei alapján csak első felhasználásúnak minősülő fotók vehetnek részt, a pályázók tudomásul veszik, hogy szerzői jogdíj őket a Pályázaton résztvevő fotókkal kapcsolatban nem illeti meg. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal és kiállítással kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják, valamint a zsűrizés internetes közvetítése során azokat az oldalakon megjelenítsék. A nyertes és a Kiállításon részt vevő pályázók hozzájárulnak, hogy pályaműveiket a Pályázat kiírói ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassák a www.termeszetarcai.com weboldalon, a Pályázattal kapcsolatos kommunikációban, valamint a Bayer – UNEP „Mutasd meg a természet arcait!” Klímavédelmi Fotópályázat kiállítási helyszínein. A pályázónak a zsűri esetleges kérésére az eredeti file-t be kell mutatnia. A pályázó tudomásul veszi, hogy amennyiben a szakmai zsűri tudomására kerül bármilyen szabálytalanság elkövetése, elfogadja az azonnali kizárás jogát. A pályázó a regisztrációval vállalja, hogy a zsűrizés alapján eredményesnek ítélt munkájuk eredeti, nagyméretű nagyítás létrehozására alkalmas formátumát (eredeti digitális fájl megfelelő méretben) a kiállítás létrehozása érdekében, előzetes értesítés után a rendezőnek határidőre átadják. Jelen feltétel nem teljesítése a pályázatból történő kizárást vonja maga után. A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez, és nevének a Pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához. A szakmai zsűri tagjai, hozzátartozóik, a Bayer Hungária Kft. és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség alkalmazottai valamint hozzátartozóik nem nyújthatnak be pályázatot. Bayer Hungária Kft.
|
| A közönségszavazás lezárult! |
|
|
Barátaink: