Sony DSLR Pesti Est Metropol GEO Magazin Foto Klikk Tudományos Hasznos Emberi

Szakmai zsűri


Dr. Juhász Árpád

Az országszerte ismert televíziós geológus közel száz országot járt be az évtizedek során, 45 úti filmjét vetítették a magyar televíziók.

„Mint geológust, persze elsősorban a vulkánok, a magashegységek, a gleccserek, a tengerpartok érdekeltek, de utazásaim során fantasztikus őserdőkbe is eljutottam, és a világtól elzárt helyeken különös népcsoportok tagjaival köthettem barátságot. Láttam, hogyan tűnnek el az ősi tradíciók, hogyan pusztulnak az esőerdők, a globális éghajlatváltozás miatt milyen drámai módon rövidülnek a gleccserek, hogyan kerülhet végveszélybe a Föld, a kék bolygó. Közel ötven év alatt 90 ezer diafelvételt készítettem az általam bejárt tájakról, s ha ezek meg is fakultak időközben, fontos dokumentumai lettek a változó világnak.”

[ vissza ]


Eifert János

A fotógráfus szakmának itthon és külföldön is egyik legismertebb képviselője és meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokféle irányban próbálkozik. Sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

150 önálló kiállítása volt, 650 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 33 országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, Interneten. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták fel fotóit, ő maga is gyakran jelent meg különböző film- és TV-műsorokban, sorozataiban. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, tartott előadásokat, amelyeknek megírt szövegét dokumentálta.

[ vissza ]


Dr. Kalotás Zsolt

Munkája már a kezdetektől a természetvédelemhez kötötte, az egyetemi diploma megszerzését követően a gyakorlati természetvédelmet megalapozó kutatás szférájában tevékenykedett, majd 1989-től a Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézetének vezetője lett. Fotózni 22 éves korától kezdett el, azzal a céllal, hogy természettől ellesett pillanatokat megörökítse. A természetvédelem területén végzett munkája és a magyar természetfotózás nemzetközi szintűvé tétele érdekében végzett tevékenységét 2004-ben a természetvédelem legmagasabb kitüntetésével, a Pro Natura-díjjal ismerték el.

1989-ben néhány társával megalakították a Magyar Természetfotósok Szövetségét, a naturArt-ot, amely a természetvédelem elveinek szigorú megtartása mellett a természetfotózás magas művészi szintre emelését tartotta hivatásának. Pályafutása során közel 6.000 természetfotóját publikálták. Magyarországon kívül az USA-ban, Kanadában, Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, NDK-ban, Németországban, Svédországban, Finnországban, Litvániában, Ausztriában, Görögországban, Szlovákiában és Jugoszláviában jelentek meg képei. Itthon és külföldön összesen 16 különböző díjat nyert el, amelynek kapcsán 44 képét állították ki. Eddig 53 önálló kiállítása volt, és ezen kívül 52 csoportos kiállításon szerepeltek képei. Számára a legnagyobb szakmai elismerést, a 2001-ben megszerzett „Év természetfotósa” díj jelentette. A természetfotózás számára nem csupán pihentető kikapcsolódás, természetvédő hivatása kiteljesedése, hanem életforma is.

[ vissza ]


Balogh László

A 1989-ben kezdett el fotózni a Reutersnek, és ettől az időszaktól kezdve szinte minden fontosabb politikai eseményen jelen volt Magyarországon. Emellett számos nemzetközi helyszínen is dolgozott, többek között a jugoszláviai háborúban (1991-1995) illetve több alkalommal Izraelben és Gázában (1998 és 2005 között). Az iraki háborús övezetben, az amerikai hadseregbe beépülve dokumentálta az eseményeket; az ott készített képeiért kitüntetést is kapott.

Emellett olyan rangos nemzetközi események fotódokumentációjára is felkérték, mint például a Pápa látogatása a régióban, illetve két téli és három nyári Olimpiai játék. Mind a nemzetközi munkái, mind a háborús övezetekben tett látogatásai nagy hatással voltak a munkásságára, világnézetére.

[ vissza ]


Koszó-Stammberger Kinga

Tanulmányait Moszkvában és Budapesten végezte. Egyetemi diplomáját az ELTE régészeti tanszékén, klasszika-archaeológia és ősrégészet szakon szerezte, majd gyakornokként a Szépművészeti Múzeumban dolgozott. Ezután ösztöndíjjal az Egyesült Államokban a New York University-n, majd a németországi Heidelbergben, a Karl-Ruprecht Egyetem ókortörténeti tanszékén folytatta posztgraduális tanulmányait. Hazatérve szabadúszó újságíróként és fordítóként dolgozott. A lap magyarországi indulása óta a GEO Magazin főszerkesztője.

[ vissza ]