Dr. Juhász Árpád könyvajánlója

Juhász Árpád – A kék bolygó vándora

6 kontinens, 744 oldal, 31 fejezet, 1600 fénykép

Az országszerte ismert televíziós geológus közel száz országot járt be az évtizedek során, 45 úti filmjét vetítették a magyar televíziók. Hat kontinens vulkánjainak kráterébe ereszkedett alá, a Himalájától az Andokig kutatta a gleccserek titkát. Expedíciókkal szomjazta végig Afrika sivatagjait, trópusi esőerdők fái között barangolt, megismerve az ott élő természeti népeket. Eljutott a ma is meztelenül járó hegyi pápuák közé, csónakkal evezett Dél-Amerikában a Titicaca-tavon lakó uro indiánok úszó nádszigeteire. Megszerzett, hatalmas mennyiségű tapasztalatairól, kalandjairól eddig 17 könyvet írt. A kék bolygót talán egyetlen magyar sem ismeri olyan mélységben, mint õ. Televíziós és írói munkásságát számos magas kitüntetéssel ismerték el, az amerikai sajtó a világ ötezer ismert személyisége között tartja számon.

„Minden normális ember a lába elé néz, ha egy őserdei csapáson halad. Én viszont, félig hátrafordulva, társaimmal beszélgettem, és csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy egy zöld kígyó tekereg a lábaim előtt. Már nem tudtam mást tenni: ráléptem a nyakára, ha nevezhetnénk így egy kígyó feje után következő testszakaszát, majd rémületemben hatalmasat ugrottam. A kígyó tovasiklott, s nekem semmi bajom nem lett. „Babu”, mondta nekem a tanzániai fekete botanikus barátom, – a babu a Kelet-Afrikában általánosan használt szuahéli nyelven tiszteletre méltó öregembert és egyúttal nagypapát is jelent – „te második életedet kezdted meg.” Ez ugyanis egy zöld mamba volt, és az, hogy egy zöld mamba ne marjon meg valakit, aki rálép, a csodák kategóriájába tartozik. Mondtam volna, hogy akkor ez egy bamba mamba volt, de ezt a szóviccet angolra nem lehet lefordítani.

Ez az epizód csak egyike annak a sok-sok kalandnak, amely 99 ország becsavargása során történt meg velem. Volt, ahol kiraboltak, volt, ahol börtönbe küldtek, máskor lázadó indiánok elől menekültem, mint a kalandfilmekben, csúszva-mászva.

De hol is kezdődtek a kalandok? Itt Magyarországon. Amikor én kamasz voltam, el sem lehetett képzelni, hogy valaha is külföldre utazzunk. Ezért hát indián törzset alakítottunk, és minden szabad időnkben jártuk a hegyeket. Megtanultuk az erdei élet minden csínját-bínját. Aludtunk hóban, egy szál pokrócba burkolózva, s gyufa nélkül próbáltuk lángra lobbantani az esti tábortüzet. Társaim Kóborló Farkasnak kereszteltek el, és ehhez a nevemhez egy életen át hű maradtam. Amikor ugyanis megnyíltak a határok, igyekeztem bepótolni mindazt, amit fiatal koromban elmulasztottam.

Mint geológust, persze elsősorban a vulkánok, a magashegységek, a gleccserek, a tengerpartok érdekeltek, de utazásaim során fantasztikus őserdőkbe is eljutottam, és a világtól elzárt helyeken különös népcsoportok tagjaival köthettem barátságot. Láttam, hogyan tűnnek el az ősi tradíciók, hogyan pusztulnak az esőerdők, a globális éghajlatváltozás miatt milyen drámai módon rövidülnek a gleccserek, hogyan kerülhet végveszélybe a Föld, a kék bolygó. Közel ötven év alatt 90 ezer diafelvételt készítettem az általam bejárt tájakról, s ha ezek meg is fakultak időközben, fontos dokumentumai lettek a változó világnak. Szakmai érdeklődésemnek és természetes kíváncsiságomnak köszönhetően lettem a „kék bolygó vándora.”

Juhász Árpád a „televíziós geológus”